Anett - '95(?)

2009.05.29. 03:32 | Bim | komment

Az utcában a legszebb lány volt, tejfelszőke haj, kék szem és rekedt hang. Az első lány, akit valaha megcsókoltam. Elképzelésem sincs, hány éves, talán 13 lehettem. Nem emlékszem, hogy jöttünk össze. Csak arra, hogy egy nap átmentünk páran hozzájuk "szellemet idézni". Késő délután volt, lehúztuk a redőnyt a kisszobában, vaksötét volt, a földön ültünk körben. Pisti szórakozott egy zseblámpával, belevilágított vele az arcunkba, de aztán valahogy megunta. Megfogtam Anett kezét, összeért az arcunk, aztán megcsókoltuk egymást. Nagyon furcsa volt. Leginkább nyálas, de majd kiugrott a szívem. Semmi többre nem emlékszem.

Később is csókolóztunk, és a fenekét is megfogtam. Persze tudtam, hogy tök céltalan az egész, mert úgyse fogunk szexelni, de annál nagyobb öröm volt. Boldog idők :)

Aztán egy nap csókolózás közben azt éreztem, hogy savanyú az íze. Egy pillanat alatt elment a kedvem az egésztől. Felálltam és otthagytam. Azzal vége is lett. Mekkora hülye voltam. Később kpatam tőle egy bögrét, tele szívekkel meg hogy "I love you". Otthon még most is megvan, ha el nem tört.

Címkék: csók

süti beállítások módosítása